2014. március 20.

Fehér piskóta




Maradék tojásfehérjék hasznosításának egyik módja lehet, ha piskótát sütünk belőlük.


Hozzávalók 32 x 34 cm-es (gázos) tepsihez

A piskótatésztához
9 tojásfehérje (M méretű tojás)
12 dkg porcukor
12 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
csipet só

A töltelékhez
bármilyen lekvár (itt áfonya)

A tetejére
porcukor
mentalevél

A sütőt 180 fokra melegítjük, a tepsit sütőpapírral béleljük.
A tojásfehérjét keményre felverjük. Hozzáadjuk a porcukrot és a sót, majd habverővel még 1-2 percig verjük. Sima, fényes habot kell kapnunk. Fakanállal óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben előzőleg elkevertük a sütőport.
A masszát egyenletesen a tepsibe simítjuk, sütőbe toljuk és kb. 15 perc alatt megsütjük.
Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert egyrészt nem lesz hófehér a piskóta, másrészt feltekerésnél könnyebben törik.
A megsült piskótalapról azonnal lehúzzuk a sütőpapírt és egy másik sütőpapír vagy konyharuha segítségével még melegen feltekerjük.
Ha langyosra hűlt, megkenjük lekvárral és újra felcsavarjuk.
Meghintjük porcukorral, és vékony pengéjű, éles késsel szeleteljük.
Mentalevéllel díszíthetjük.


4 megjegyzés:

Blogkonyha írta...

Mesés!

Be Sweet :) írta...

Gyönyörű szép :))

Unknown írta...

Ez nagyon guszta, biztos finom is :-)

Unknown írta...

nagyon finom lett ,és jól sikerült,köszönöm a receptet :)