2013. február 27.

Hortobágyi húsos palacsinta




A hortobágyi palacsintát igazából előételként ismerjük, de szerintem főfogásnak is kiváló.
Az ételt egyébként most a nagyfiam készítette, aki igen ügyesen forgolódik a konyhában és gyakran kisegít, amikor nincs időm főzni, rám most csak a fotózás maradt.

Hozzávalók 12 palacsintához

A palacsintatésztához
30 dkg liszt
3 tojás
2 evőkanál olaj
1 csapott kávéskanál só
4 dl tej
1 dl szódavíz

A sütéshez
olaj

A töltelékhez
4-5 csirke felsőcomb
3-4 evőkanál olaj
1 vöröshagyma
1 paradicsom
1 zöldpaprika
1 teáskanál őrölt pirospaprika

1 dl tejföl
0,5 dl tejszín

A díszítéshez
petrezselyemzöld

Először a paprikás csirkét készítjük el. Az apróra vágott hagymát az olajon aranysárgára pirítjuk, rádobjuk és megfonnyasztjuk a kockára vágott paradicsomot és a zöldpaprikát. Rászórjuk a pirospaprikát, kevés vízzel felöntjük, majd rátesszük a húst.
Sózzuk és lefedve, lassú tűzön puhára pároljuk.
Amíg a csirke elkészül, kisütjük a palacsintákat. A hozzávalókat csomómentesre keverjük, és olajjal vékonyan kikent palacsintasütőben 12 palacsintát sütünk.
A csirkehúst kiszedjük a szaftból, eltávolítjuk róla a bőrt, kicsontozzuk és finomra vagdaljuk. 2-3 evőkanálnyi paprikás mártást adunk hozzá, elkeverjük, majd megtöltjük vele a palacsintákat.
A maradék szaftot leszűrjük vagy botmixerrel pépesítjük, belekeverjük a tejfölt és a tejszínt.
A megtöltött palacsintákat tálra sorakoztatjuk, meglocsoljuk a paprikás-tejfölös mártással és megszórjuk petrezselyemzölddel.



5 megjegyzés:

tücsi írta...

Istenien néz ki!:-) Csak úgy kiabál a képről.... én is kérek!!!!:)

Blogkonyha írta...

Milyen ügyes gyerek! Nem semmi, hogy ilyen finomat főzött, le a kalappal. Különben ez nagy kedvencem!!! Guszta!

Atkáriné Terike írta...

Finom palacsintáról, csak gyönyörű fotót lehet készíteni.
Neked sikerült mindkettő, gratulálok!

Marka írta...

Jujjj, de nagyon gusztusos! Igazán finom lehet!

Citromhab írta...

Tücsi, köszönöm!

Krisz, tényleg nagyon ügyes, és igazán nagy segítség a konyhában :-)

Terike, Marka, köszönöm! :-)